mk

580 nap után újra az MK-Csütörtöktől volt hangos a Jobb Mint Otthon- interjú két résztvevő hallgatóval

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0

Ahogy a címben is olvashatjátok, egy történelmi pillanatnak lehettünk részesei múlt hét csütörtökön. Több mint féléves kihagyás után újra megrendezésre került a Művészeti Kar estje, amire a hallgatók többsége a vírushelyzet kezdete óta várt. Ez nem csak a gólyáknak volt új élmény, hanem nekem is, hiszen másodikos diákként még nem volt részem egy kari bulin se a Covid miatt. Mondanom se kell mekkora érdeklődés volt már év eleje óta a múlt heti eseményre. Az utolsó MK-Csütörtök egy latin est keretében volt megtartva, így evidens volt, hogy épp egy ugyanolyan tematika körül fog forogni az újraindító buli. Az eseményt a művkar hallgatói promotálták egy Zsolnay Negyedben tartott flashmobbal, amiről láthattatok videót a Youtube csatornánkon. Az est szervezői és kitalálói Verestóy Peti „Főni” és Szombat Ádám „Bütyök”, akik minden programon szívvel lélekkel dolgoznak, csütörtökön is kitettek magukért.

mk

Természetesen én is részt vettem a kari esten, de úgy gondoltam nem a saját élményeimet írom le, hanem inkább két barátomat Smid Esztert és Pados Barnabást kérem fel egy-egy interjúra, hogy meséljenek az előző hetekről és egyáltalán, hogy hogy érezték magukat az első MK-Csütörtökükön.

Még mielőtt belekezdenénk, mutatkozzatok be kérlek az olvasóknak.

Smid Eszter: Sziasztok Smid Eszter vagyok, ének szakos gólya. Főként szakmai okokból választottam Pécset, viszont a bulik híre is segített a döntésemben.

mk

Pados Barnabás: Barni vagyok, a PTE MK BA trombitaművész szak, másodéves hallgatója és Szombat Ádám legendatanonca. Szombathelyről jöttem Pécsre, a szakmai fejlődés reményében. Természetesen a város is érdekelt és azóta is úgy érzem jól döntöttem amikor a PTE-t választottam.

mk

Nagy örömünkre élőben kezdhettük el az évet. Hogy érzitek magatokat nálunk az MK-n, illetve milyenek az idei gólyák?

mkPados Barni: Az idei gólyáink szerintem egy szuper társaság. Úgy vettük észre, hogy egy nagyon jó, összeszokott csapat és minden pillanatot megragadnak, hogy élményekkel gazdagodjanak az éveik során. Sok közös „Jobbmintozást” szerveztünk az első hetek alatt és ők is rendszerint ott voltak velünk. Ez nyilván azt is jelenti, hogy bírják az iramot, ami megint csak eléggé imponáló számomra. Komolyan veszik a beöltözős bulikat és király hangulatot tudnak teremteni, így nem kérdés közénk valóak.

 

 

 

mkSmid Eszter: Fantasztikusan jól érzem magam, tetszik a családias környezet és az egyetemi élet. Szeretem, hogy bárkihez fordulhatok segítségért. Nagyon örülök, hogy ide jöttem, mert máshol nem hiszem, hogy ennyire élvezetesek a hallgatók mindennapjai.

 

 

 

 

 

Mi az amit leginkább kiemelnél?

Smid Eszter: Mindenféleképpen meg kell említenem a büfét, ahol hatalmas erőlöketeket lehet kapni egy rántott húsos szendvics mellé. Pihenésképp meg rengeteg történetet lehet hallgatni a felsőbb évesektől.

 

Térjünk is rá a hét legfontosabb eseményére. Hogy éreztétek magatokat a legelső MK-Csütörtökötökön?

Smid Eszter: Azt hittem, hogy a gólyatáboros bulikat nem lehet űberelni. Hát tévedtem. Szuper lehetőségek voltak a partyn, mind beöltözés, beszélgetés és a Legendákkal együtt ivás szempontjából is.

Pados Barni: Furcsa érzés volt, hogy másodévesként ez volt a legelső kari bulim, de a szervező srácok nagyon jól megfogták a hangulatot. Úgy érzem mindenki benne volt a partyban és együtt varázsoltuk a Jobb Mint Otthont egy latin est színhelyévé. A buli eleje inkább beszélgetősre, hangolódósra sikerült, de a végére „megérkeztünk” és egy őrületesen nagyot szórakoztunk. Ehhez tökéletes alapot biztosított Bütyök és Főni és az egész legendabrigád.

mk

 

Ahogy meg is volt hirdetve, igazi latin estet varázsoltunk a JMO-ba. Nektek adott-e valami pluszt, hogy tematikus volt a buli vagy alapból is ilyen fergeteges hangulat lett volna?

Pados Barni: Úgy gondolom alapból is hasonlóan szuper bulit csaptunk volna, de a latinos téma még jobban feldobta az estét. Ehhez természetesen hozzátett a díszítést készítő lányok munkája is, akik egy igazi dél-amerikai klubbá alakították át a helyet. Mindenki komolyan vette a szerepét és igyekezett minél odaillőbben beöltözni. A két fő elem természetesen a rózsa és a bajusz volt. Ezek mellet voltak ronda és kevésbé ronda ingek is és ötletes jelmezek is.

Smid Eszter: Szerintem, ha nem lett volna kitűzött téma, akkor is jól éreztük volna magunkat, viszont ez rárakott még egy lapáttal. Tetszett, hogy elég sokan komolyan vették a dress code-ot és mertek bajuszt növeszteni, illetve latinosba öltözni. Kifejezetten élveztem a latin papírok keresgetését egy-egy Legenda nevével, amit egy közös itallal jutalmaztak.

Tudtok-e esetleg folytatásról, bármiről, amit elkaptatok a szervezők beszélgetéséből?

Smid Eszter: Nagyon remélem, hogy lesz még hasonló. Fültanúja voltam egy ötletelgetésnek, amiben elhangzott néhány gondolat az egyik következő MK Csütörtöki beöltözési buliról. Konkrétakat nem mondtak azért, viszont elsajátíthatunk néhány Legendás tulajdonságot.

Pados Barni: Én is hallottam már egy pár információt a szervezőktől, de nem szeretnék lelőni egy poént se. Az biztos ha rajtunk múlik még rengeteg MK-Csütörtök lesz a jövőben.

mk

Köszönöm mindkét hallgatónak az interjúkat, ahogy látom ti is legalább annyira jól éreztétek magatokat mint én és szerintem ezzel nem csak mi 3-an vagyunk így. Az estén részt vett a Pécsi Egyetemisták stábja is és egy összefoglalót is készítettek a Latin Estről, amit itt nézhettek meg. Még sok legalább ekkora bulit kívánok magunknak és az összes Pécsi Egyetemistának a jövőben.

 

 

Kiemelt kép: Pusztai Dávid

További képek: Vass Benjámin