5 érvem a PTE GYTK mellett

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Ha gondolkoztál a gyógyszerészi tanulmányokon, esetleg idén felvételizel, és még nem vagy biztos a sorrenden, akkor az alábbi cikk neked szól. Szeretnék felhozni öt érvet, hogy miért is érdemes a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karát választani. Harmadéves gyógyszerészhallgatóként szerencsére sikerült már elég jól megismernem a közeget, és a járvány alatti helyzet mellett, az ezt megelőző időszakról is vannak tapasztalataim. Számomra sosem volt kérdés, hogy a pécsi képzést válasszam, de lássuk miért is gondolom azt, hogy jól döntöttem, amikor ide jelentkeztem.

Családias közösség

A kezdeti időszakban, amikor a karra kerültem még nem igazán ismertem senkit. Azonban már a gólyatábor alatt sikerült olyan barátságokra szert tennem, amik a mai napig kitartanak. Mindenki nagyon kedves és közvetlen, illetve a felsőbb évfolyamok hallgatói is nagyon segítőkészek, barátságosak voltak velünk mindig. Mindezek mellett azt is nagyon fontosnak tartom, hogy az oktatók hozzáállása a diáksághoz nagyon pozitív, és tényleg minden probléma megoldásában segítenek, igyekeznek a hallgatóik érdekeit is figyelembe venni. Az egyetemi programokról is szeretnék pár szót ejteni. A medikus csütörtökök minden bulizni vágyó hallgatónak az igényeit kielégítik, emellett olyan programok is vannak, mint az aulában megrendezett Sörpong, vagy éppenséggel a Gyógyszerésztalálkozó, Medikus Kupa. Aki ide jelentkezik garantálom, hogy számos szép emlékkel lesz gazdagabb.

Színvonalas képzés

Érdemes még azt is figyelembe venni, hogy egy igen versenyképes diplomával lehetsz gazdagabb az itt eltöltött 5 év után. Az eddig elvégzett éveim során már megtapasztaltam, hogy igen magas minőségű tudást lehet elsajátítani a tanulóknak. Az oktatás elég gyakorlatorientált, de az elméleti tudás megszerzésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Szerintem nem nagyon hasznos és hatékony, hogy ilyen típusú rendszerben működik a kar. A vírus időszak alatt is szerintem a lehető legjobb megoldásokat igyekeztek kitalálni az oktatók, hogy a gyakorlati tudást kellően elsajátíthassuk.

Változatos helyszínek, de vállalható távolságok

Az egyik nagyon jó oka, hogy miért Pécs mellett dönts az nem más, mint a város sokszínűsége és szépsége. Számos szabadidős tevékenységre van lehetőség, a kulturális eseményektől kezdve a sport tevékenységekig. Ajánlom például a TV-tornyot mindenkinek, aki szeretné megszemlélni Pécs egészét. Mindig is nagyon tetszett, hogy a város látképe varázslatos, és ami nagyon fontos, hogy nincsenek nagy távolságok. Személy szerint majdnem mindenhova gyalog szoktam járni, és ez egy nagyon jó érv a nagyobb városokkal szemben, ahol sokszor az utazás veszi el időnk nagy részét.

Megfizethető mindennapok

Az sem egy utolsó szempont, hogy pénzügyileg is igen élhető város Pécs. A kollégiumok megfizethetőek, de emellett kényelmesek, és közel helyezkednek el az egyetemi épületekhez. Aki albérleten gondolkozik, annak sem kell kétségbeesnie, mivel igen korrekt áron lehet már találni lakást, illetve szobát. Még a belvárosban és egyetemi részeken is találni igen jó áron lehetőségeket. A budapesti viszonylathoz képest mindenképpen kedvező ajánlatokat lehet találni. De hacsak a szórakozóhelyek, éttermek, kávézókat nézzük, akkor is azt tapasztalhatjuk, hogy megfizethetőek általánosságban.

Kiváló szakmai képzések

A kötelező tanulmányokon kívül rengeteg érdekes és izgalmas képzésen vehetünk részt, ahol különböző fontos ismeretekre tehetünk szert. Megismerkedhetünk már végzett gyógyszerészek munkaköreivel a vendégoktatók révén. De a legújabb kutatásokról is hallgathatunk órákat, ha éppen az az érdeklődési körünk. Még gazdasági képzésen is részt vehetünk az egyetemi tanulmányaink keretein belül, amely fontos tudást biztosíthat a jövőbeli gyógyszertárvezetés gyakorlatához. Tehát mindenki megtalálhatja a számára érdekes kurzusokat, és ezek segítséget nyújthatnak a későbbi elhelyezkedéshez is. A hallgatók részt vállalhatnak Tudományos Diákkörben is, ahol nagyobb belátást szerezhetnek a kutatások folyamataiba is. A szakmai lehetőségeken kívül még lehetőség van az egyéb hobbik művelésére is az egyetem berkein belül.

Végezetül szeretném elmondani, hogy életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karát választottam. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni az itt eltöltött időre, és már most azt gondolom, hogy olyan emlékeim születtek, és olyan barátságokra tettem szert, amik végig fognak kísérni az életem során. Ha te is hasonlóan gondolkozol, ajánlom számodra is a képzést. Garantáltan nem bánjátok meg.

 

 

kép:1