Nap mint nap hallunk olyan jogi kifejezéseket, melyekről nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy tudjuk, mit jelentenek. A súlyosító körülmény vagy az életfogytig tartó szabadságvesztés mindenki számára ismerős lehet különböző hírportálokról, televíziós műsorokból, valamint filmekből és sorozatokból. Azonban a köznyelv egyik jellegzetessége, hogy egyes fogalmakhoz előszeretettel társít helytelen definíciókat. Az is előfordul, hogy az adott fogalom nem, vagy nem éppen abban az alakban szerepel/használatos a szaknyelvben, mint ahogy alkalmazzuk őket. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy a média hatására számos jogi kifejezés is helytelenül rögzült a jogban kevésbé jártas emberek tudatában.
Három népszerű szókapcsolatot szeretnék ismertetni veletek, melyek olyan régóta részét képezik szókincsünknek, hogy nem is gondolnánk, hogy helytelenül használjuk őket.
- Cserbenhagyásos gázolás
Az egyik legismertebb ilyen szókapcsolat a „cserbenhagyásos gázolás”, ami a jogi nyelvezetben valójában nem létezik. Mikor az emberek meghallják ezt a két szót, általában maguk elé képzelik, hogy az elkövető elütött egy (vagy több) személyt, majd elhagyta a helyszínt. A büntetőjogban két bűncselekmény köthető ehhez a szituációhoz. A hatályos Büntető Törvénykönyvünk (Btk.) szerint a cserbenhagyás egy olyan bűncselekmény, ahol „a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve (…) segítségnyújtásra szorul-e”. Ennél a tényállásnál fontos megjegyezni, hogy az elkövető cserbenhagyásért csak akkor vonható felelősségre, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg. Mivel a gázolás legalább egy sebesült személyt feltételez, így abban az esetben súlyosabb bűncselekmény valósult meg, hiszen a cserbenhagyásnak nem fogalmi eleme sérült vagy veszélyben lévő személy/személyek. A „cserbenhagyásos gázolás” egy másik bűncselekménynek, a segítségnyújtás elmulasztásának feleltethető meg. A Btk. kimondja, hogy segítségnyújtás elmulasztását követi el, „aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van”. Ennélfogva az említett szituációban valójában segítségnyújtás elmulasztása valósul meg, ugyanis a cserbenhagyás megvalósításánál nem lehet olyan személy, aki sérülése miatt segítségre szorul. Jól mutatja a két bűncselekmény súlyossága közti relációt, hogy a Btk. mely részeiben kerülnek szabályozásra. A cserbenhagyás a közlekedési bűncselekmények, míg a segítségnyújtás elmulasztása az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények című fejezetben található, mely utóbbi értelemszerűen egy kiemelten védendő társadalmi érdek.
Összefoglalva úgy lehet a legkönnyebben elhatárolni egymástól a két helyzetet, hogy ha az elkövető nem győződik meg arról, hogy van-e sérült és elhagyja a helyszínt, azonban utóbb kiderül, hogy volt sérült (vagy olyan személy, aki veszélyben volt), akkor segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelősségre vonni. Ha nem volt sérült a helyszínen, akkor a jármű vezetője cserbenhagyás vétségét követte el.
- Jogos önvédelem
A „jogos önvédelem” kifejezés nem áll messze a valóságtól. A jogos védelem büntethetőséget kizáró okként van jelen a büntetőjogban, ami azt jelenti, hogy jogos védelmi helyzet megállapítása esetén nem vonható büntetőjogi felelősségre a védekező a támadást elhárító tevékenysége miatt. A jogos önvédelem megfogalmazás helytelen, mert nem csak saját magadat veszélyeztető, hanem mást érintő támadás esetén is jogosult vagy védelmet nyújtani. A Btk. rendelkezése szerint „Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.” A jogos védelem mindig feltételez egy támadást, ami védekezésre készteti a másik embert. Ennek a támadásnak négy kritériumnak kell megfelelnie: aktív emberi magatartással valósuljon meg, valamint legyen jogtalan, megkezdett vagy közvetlenül fenyegetett, illetve befejezetlen. Közvetlenül fenyegető a támadás, ha viszonylag rövid időn belül számolni kell annak megkezdődésével. Fontos kiemelni, hogy védekező személy magatartása a még folyamatban lévő támadás ellen kell irányulnia – vagy fenn kell, hogy álljon a támadás megismétlődésének veszélye –, mert ennek hiányában megtorlásról beszélhetünk. Például ha egy férfi megüt egy nőt, majd elhalad mellette, a nő pedig követi támadóját és visszaüt, akkor ebben az esetben nem állapítható meg a jogos védelmi helyzet, mivel a támadás már befejeződött. Így a hölgy is testi sértés elkövetőjeként büntetendő. Tehát a fent említett négy feltétel együttes fennállása szükséges ahhoz, hogy a büntetőeljárás során meg lehessen állapítani a jogos védelmet. Az elhárító tevékenységnek ezen kívül szükségesnek és arányosnak kell lennie. Szükséges, ha a támadás másként nem hárítható el és arányos addig a mértékig, amíg a védekező nem okoz aránytalanul nagyobb sérelmet annál, mint amekkorát igyekezett elhárítani.
A klasszikus jogos védelem tehát egy olyan szituáció, mikor az adott személy önmaga vagy más/mások személye, javai vagy a közérdek védelme érdekében tanúsított elhárító cselekményéért (az említett feltételek fennállása esetén) nem vonható büntetőjogi felelősségre.
- Albérlet
Az előző két kifejezéssel ellentétben ezek a fogalmak nem a büntetőjog, hanem a magánjog kapcsán kerülnek elő. Az interneten megtalálható lakásbérleti hirdetések között rengeteg albérlet megnevezésű bejegyzéssel találkozhatunk, azonban ezt általában tévesen alkalmazzák. A köznyelvben összemosódott az albérlet és a bérlet fogalma, de ezek az intézmények nem egymás szinonimái. Az albérletként emlegetett intézmény alatt az emberek a bérlet fogalmát értik. Bérlet esetében az ingatlan tulajdonosa és egy másik személy bérleti szerződést kötnek egymással, mellyel bérleti jogviszony jön létre közöttük. Őket nevezzük bérbeadónak és a bérlőnek. Az albérlet annyiban tér el ettől, hogy a felek köre egy harmadik személlyel egészül ki, az albérlővel. Ha a bérlő is bérbe adja az ingatlant – vagy annak egy részét –, úgy közte, mint bérbeadó és a harmadik személy (az albérlő) között albérleti szerződés jön létre. Megjegyzendő, hogy szükséges a tulajdonos hozzájárulása, hogy a bérlő is bérbe adhassa a lakást/lakásrészt. A felelősség köre is aszerint alakul, hogy a bérlő megkapta-e a bérbeadó engedélyét vagy sem. Ha a bérbeadó hozzájárult az albérletbe adáshoz, abban az esetben a bérlő úgy felel az albérlő magatartásáért, mintha ő maga használta volna a dolgot. Amennyiben a bérbeadó hozzájárulása nélkül adta albérletbe az adott dolgot, abban az esetben felelnie kell minden olyan kárért, ami a jogosulatlan átengedés nélkül nem következett volna be (akár még vis maiorért is). Következtetésként levonhatjuk, hogy ha egy bérleti jogviszonyban bérlőként vagyunk jelen és albérletbe vagy használatba szeretnénk adni a bérelt dolgot, mindenképpen kérjünk engedélyt a bérbeadótól.
Az albérlet fogalmának helytelen használatából következik, hogy az albérlő és a főbérlő kifejezések alkalmazása is pontatlan, ugyanis a főbérlő fogalma csak az albérleti jogviszony esetében értelmezhető. Főbérlő az a személy, aki a bérleményt közvetlenül a tulajdonostól bérli.
Remélem, hogy hasznosnak találtad ezt a kis áttekintést. A folytatásért kövesd a Pécsi Egyetemisták Magazinját, mert hamarosan érkezik a következő rész, melyben újabb három tévesen használt jogi kifejezés kerül bemutatásra.
Források: 1, 2, Kiemelt kép
Sziasztok! Blanka vagyok, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója. Szabadidőmben sokat sportolok, táncolok, valamint imádom a zenét és a művészetet. Azért jelentkeztem szerkesztőnek, mert úgy gondolom, hogy egy-egy írásomban összefoglalt gondolataim által én is alkothatok valami maradandót, amivel hozzájárulhatok az egyetem sokszínűségéhez. Igyekszem változatos témákkal és izgalmas interjúkkal készülni nektek, remélem elnyerik tetszéseteket.
3 thoughts on “3 jogi fogalom, amit sokan rosszul használnak”
Comments are closed.